Barion Pixel
Nem titkoljuk, hogy oldalunkon a felhasználói élményének fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. Weboldalunk használatával jóváhagyod a cookie-k használatát a cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.
Hungarian
English
Menü

Mad Scientist

A szupermarketek polcait böngészve biztosan mindenkinek szembe jött már a sörös szekcióban egy-egy Mad Scientist kreáció – és ez nem véletlen. Ugyanis a srácok hatalmas szerepet töltöttek be a néhány éve elkezdődött kraft forradalomban: a MONYO oldalán ők voltak az elsők, akik 2016 nyarán beköltöztek a Főzdeparkba, ahonnan a hazai kisüzemi sörök reformja indult, és őrült ötleteikkel fenekestül felforgatták a piacot.

A házisörfőzőkből álló alapítóhármas a gyakorló köreit olyan, akkoriban már ismert neveknél rótta le bérfőzőként, mint a Reketye Brewing és a MONYO Brewing. A napjainkban ismert Mad Scientist aztán 2016 májusában öltött testet, mégpedig a Tarján Csaba, Szilágyi Tamás és Závodszky Gergő által alkotott mesterhármas irányításával.
Az erős rajtot követően 2016 végére megduplázódott a létszám, és a kemény munka hamar meg is hozta a gyümölcsét: 2017-ben a Mad Scientist lett itthon az Év Sörfőzdéje.
A budapesti BrewDoghoz társulva 2019 őszén elindultak az aktuális évi CollabFest-en, ahol a világ 78 főzdéjével kerültek szembe: a dél-koreai Szöultól kezdve az ausztrál Perth-en át az izlandi Reykjavíkig voltak részvevők. A négy napos nemzetközi sörfesztivál végén sok amerikai, spanyol, angol és más nemzet sörfőzőit megelőzve végül a Mad Scientist pastry sour-je, a Blackcurrant Trifle végzett a toplista élén. Innentől pedig nem volt megállás; a bezsebelt hazai es nemzetközi díjakkal egyenes arányban nőtt az újabb és újabb, egyedibb és őrültebb főzetek száma, a szakmai precizitás és szenvedély pedig nem hagyott alább.
Tavaly végleg kinőtték a Labort, ami az első taproom-juk volt, így a 2020-as év végén megnyitotta kapuit az Anker közben a MADHOUSE – a kraft bisztró, ahol már nem csak a csapon, de ételkülönlegességekben és édességekben is élvezhetik a rajongók a Mad Scientist söreit.

A megszokott kézműves típusokon túl a főzde előszeretettel kísérletezik édes és savanyú sörökkel, méghozzá nem kis sikerrel. Akik nem félnek kipróbálni extrább ízeket, mindenképp keressék a boltok polcain a Mead Scientist és MadX nevekkel ellátott palackokat és dobozokat – az élmény garantált.

Rendezés:

MadX GunnLöd 0,35L

Normál ár
5.990 Ft
Törzsvásárlói ár
5.092 Ft
Több mint 6 db raktáron

Mead Scientist Mango PBJ Time 0,375L

Normál ár
5.690 Ft
Törzsvásárlói ár
4.836 Ft
Több mint 6 db raktáron

Mad Scientist LOTR - Mordor 0,33L

Normál ár
2.090 Ft
Törzsvásárlói ár
1.777 Ft
Több mint 6 db raktáron

Mad Scientist Oolong Lagoon 0,44L

Normál ár
2.890 Ft
Törzsvásárlói ár
2.456 Ft
Több mint 6 db raktáron

Mad Scientist Roasters Paradise San Rafael - Honduras 0,33L

Normál ár
3.390 Ft
Törzsvásárlói ár
2.881 Ft
Több mint 6 db raktáron

Mad Scientist Funk Popstar 0,44L

Normál ár
2.390 Ft
Törzsvásárlói ár
2.032 Ft
Több mint 6 db raktáron

Mad Scientist Lucifer's Rocking Chair 0,44L

Normál ár
2.690 Ft
Törzsvásárlói ár
2.286 Ft
Több mint 6 db raktáron

Mad Scientist x TUJU Vispipuuro 0,33L

Normál ár
2.890 Ft
Törzsvásárlói ár
2.456 Ft
Több mint 6 db raktáron

Mad Scientist Liquid Cocaine 0,33L

Normál ár
1.750 Ft
Törzsvásárlói ár
1.487 Ft
Több mint 6 db raktáron

Mad Scientist PINEAPPLE SUITE MATE TEA 0,25L

Normál ár
950 Ft
Törzsvásárlói ár
807 Ft
Több mint 6 db raktáron

Mad Scientist GINGER ORANGE MATE TEA 0,25L

Normál ár
950 Ft
Törzsvásárlói ár
807 Ft
Utolsó 2 db raktáron

Mad Scientist YUZU MATE TEA 0,25L

Normál ár
950 Ft
Törzsvásárlói ár
807 Ft
Több mint 6 db raktáron

Mad X Ábrahám & Funk 2024 0,75L

Normál ár
7.290 Ft
Törzsvásárlói ár
6.197 Ft
Utolsó 2 db raktáron

Mad Scientist Turbo Blast 0,44L

Normál ár
2.450 Ft
Törzsvásárlói ár
2.082 Ft
Utolsó 4 db raktáron

Mad Scientist Indie Popstar 0,44l

Normál ár
2.290 Ft
Törzsvásárlói ár
1.947 Ft
Több mint 6 db raktáron

Mad Scientist French Toast La Campagne 0,33L

Normál ár
1.890 Ft
Törzsvásárlói ár
1.607 Ft
Utolsó 1 db raktáron

Mad Scientist The All Knowing 0,33L

Normál ár
2.790 Ft
Törzsvásárlói ár
2.371 Ft
Utolsó 5 db raktáron

Mad Scientist LOTR - Dwarven Forge 0,33L

Normál ár
1.900 Ft
Törzsvásárlói ár
1.615 Ft
Utolsó 4 db raktáron

Mad Scientist LOTR - Elvenberry 0,33L

1.900 Ft 1.235 Ft
Több mint 6 db raktáron

Mad Scientist LOTR - White Tree Pale 0,33L

Normál ár
1.900 Ft
Törzsvásárlói ár
1.615 Ft
Több mint 6 db raktáron